
A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja
Az EPALE a felnőttoktatásban részt vevő szakemberek, többek között felnőttoktatók és trénerek, az útmutatást és támogatást nyújtó személyzet, gyakorlati és elméleti kutatók, valamint szakpolitikai döntéshozók európai, többnyelvű, nyílt közössége.
Az EPALE célja
Az EPALE az Európai Unió azon stratégiájának a része, hogy több és jobb tanulási lehetőséget biztosítson a felnőttek részére.
Az EPALE ezt a felnőttkori tanulással foglalkozó szakmák támogatásán és megerősítésén keresztül éri el. Az EPALE lehetővé teszi a tagjai számára, hogy blogbejegyzéseken, fórumokon, a Partnerkereső eszközön, valamint az ezeket kiegészítő fizikai összejöveteleken egész Európában kapcsolatba lépjenek egymással, és tanuljanak egymástól.